Józsi bácsi, az első.

Tulajdonképpen ennek az írásnak a megszületéséről azok, az általam ismeretlen emberek tehetnek, akik megtámadták a Gawkert. A támadás mibenlétéről fogalmam sincs, mint ahogy gyaníthatóan több milliárd embernek arról sincs fogalma, hogy mi az a Gawker. Ez a több milliárd ember valószínűleg ezt az írást sem fogja elolvasni, így azt sem fogják megtudni, hogy miért tartom számon a fodrászaimat. Nem vagyok emiatt szomorú, tényleg nem. Nekem például fogalmam sincs, hogy ki az a Grani, meg a Bluedolly meg a többiek, akik nyomtak egy csillagot (az olyan, mint a like, csak csillag) a postomra, vagy kommentemre, nem vagyok teljesen otthon ezekben a dolgokban sorry. Szóval a beírásom egy technikai jellegű Cinkes posztra íródott, ami a támadással volt kapcsolatos, mellesleg odaírtam, hogy megyek fodrászhoz. Most magamat idézem, ez igazán megható pillanat:

„Köszönöm válaszát, és beléptetésemet a függetlenek közé. Nem tartozik szorosan a témához, de ma fodrászt váltok. Drukkoljatok."

Nos, ezt olvasva, kedves emberek csillagoztak és elegyedtek beszédbe velem, a Grani nevű kollega megjegyezte, hogy ő azt sem tudja, hogy ki vágja a haját. Megegyeztünk, hogy amint visszaérek a fodrásztól, kielégítem a kíváncsiságát. Irodalomtörténészek kedvéért az előzmények itt kutathatók:

Szóval az első fodrászt Józsi bácsinak hívták, a Nagyfuvaros utca 27 szám utcafrontján helyezkedett el az üzlete. Mi a Nagyfuvaros utca 27 számú házban laktunk. A házban belül lakások voltak, kívül üzlethelyiségek, nevezetesen a mi ablakunk, de ez nem üzlet volt, csak üzlethelyiségből kialakított lakás, akkoriban némi ellentmondással üzletlakásnak hívták az ilyet, tehát a mi ablakunk, aztán kátéesz raktár, zongorajavító, fodrász, cipész, sarkon kocsma, befordulva trafik és biciklis. Az újságosbódé az nem maszek volt és hát nem a házban, hanem előtte volt ugye, de azért az is ott volt, meg a buszmegálló is, de ez most mellékes. A fodrászat szempontjából mindegy, de azért elmondom, hogy ott lakott a Rodolfo is, amikor még nem volt Rodolfo, az udvar legkisebb, legsötétebb helyiségében laktak, de akkor én még nem laktam ott, mert amikor én ott laktam, akkor ő már Rodolfo volt, én pedig kisgyerek. Na, a Józsi bácsi üzlete barna volt és sötét, a Józsi bácsi szeme pedig érzékeny ezért be volt sötétítve az üzlet, és benn is csak valami húsz wattos égő halványlott. Barna falak, barna fakeretes tükrök, barna asztalok, barna, nyikorgó, forgatható fodrászszékek, barna fenőszíjak és barna köpeny Józsi bácsin, akinek ősz volt a haja. Gondolom Józsi bácsinak azért volt érzékeny a szeme, mert őt is elvitték, a maszekokat régebben elvitték, így mondták akkor és ott, hogy holokauszt, hogy elvitték. Sokat ültem benn Józsi bácsinál, beszélgettem a vendégekkel, elszaladtam pénzt váltani, ilyesmi. Engem szerettek a maszekok, mert sokuknak a gyerekei nem jöttek vissza és így engem kedveltek, mert én ott voltam. Életem első lázadása is Józsi bácsi fodrászüzletében történt, de ahhoz, hogy ezt jobban megértsék azok, akik nem tartoznak a sok milliárdhoz, meg kell osztanom egy információt. A családunkban azoknak a férfiaknak, akik Pesten laktak mindenkinek egyforma frizurája volt. Rövid, de nem túlságosan rövid, ápolt, éles választékkal. Talán egy történettel közelebb kerülhetünk családom fotografikus megismeréséhez. Első osztályos (általános iskolám egészen különleges hely volt, de erről talán máskor) koromban családommal együtt megérkeztem az iskolai farsangra, ahol jelmezversennyel egybekötött mulatság zajlott. A gyermekek különböző jelmezeket öltöttek magukra, úgymint kis menyasszony, robot, kis menyasszony, indián, kis menyasszony, cowboy, kis menyasszony, vasutas, valamint az Állami Jelmezkölcsönző Vállalat állatfigurái, ehhez képest én megjelentem egy háromrészes, csíkos öltönyben, ingben, nyakkendőben, lakkcipőben és talán bordóköves mandzsettagombokban. A hajam elválasztva, befésülve. Apám hasonlóképp, azzal a különbséggel, hogy ő, kétrészes öltönyét lazán kigombolva viselte, éreztetve, hogy veszi a lapot, mármint, hogy ez tulajdonképpen egy gyerekzsúr. Bátyám, aki hibás volt, így mondták akkor és ott, hogy értelmi fogyatékos, szóval ő is háromrészes öltönyben kiegészítőkkel. Anyukám, ha jól emlékszem, valami, akkoriban nagyon divatos, színes op-artos jersey ruhában, fénylő, büszke arccal. Büszke a családjára volt, az arca meg valami zsíros krémtől fénylett, mert az volt a menő. Szóval így megjelentünk, gondolom anyám szerényen kipakolta a több tonna süteményt és üdítőt, apám lezseren beállt az iskolapadba ültetett bátyám mellé, engem meg beküldtek a többi gyerek közé lenyalt hajjal, háromrészes öltönyben, az alsó gomb kivételével az összes gomb begombolva, játszani. Kissé izzadtan álldogáltam ott, amikor hozzám lépett egy bádogember, és megkérdezte –te kinek öltöztél?

Advertisement

Szó nélkül otthagytam, odamentem a családomhoz, és megismételtem –én kinek öltöztem?

Apám szemmel láthatólag nem értette a kérdést, minek kéne beöltözni, hiszen mi mink vagyunk. Bátyámmal ilyesmiről sem lehetett beszélgetni. Anyukám, azonban érzékeny lelkű nő volt, megértett engem, és miközben bátyámat etette egy puncs mignonnal így válaszolt –hát ki lennél kisfiam, te vagy a Simon Templar.

Simon Templar egy James Bond feldolgozás volt a tévében, aminek a főszerepét szintén Roger Moore játszotta. Másnap bementem Józsi bácsihoz, mondtam, hogy anyukám küldött, vágja le a hajamat nullásra. Józsi bácsi értetlenkedett, de meggyőztem, hogy tényleg ezt mondta. Szépen levágta nullás géppel. Szegény anyukám nem ismert meg, amikor meglátott megkérdezte –kit keresel kisfiú? Óriási botrány kerekedett. Mindenki mindenkit hibáztatott, mindenki csalódott bennem, anyám, apám, Józsi bácsi, de én boldog voltam, és nagyon vagánynak éreztem magam.

Advertisement

Ez csak az első fodrászom története, de talán már ebből is érthető, hogy miért tartom számon a fodrászaimat. Kellő érdeklődés esetén folyt köv.